Oldalunk cookie-kat használ, amelyek segítségével magasabb színvonalú vásárlói élményt tudunk nyújtani látogatóink részére. Az oldal böngészésével beleegyezel a cookie-k használatába. További információt az Adatvédelmi nyilatkozatunkban találsz.
Termékek Menü

5 tipp a környezetbarát iskolakezdéshez

Öko iskolakezdés
Augusztus elején már elő-előkerül a közelgő tanévnyitó és ezzel együtt a beszerzendő kellékek listája is. A lista legtöbbször nem rövid és nem is lehet egy helyen mindent beszerezni. Ha már erre időt és energiát szánunk, fontos szempont az is, hogy a termékek, amiket megvásárolunk, mennyire környezetbarátok. Most megosztunk néhány szempontot, hogy ilyenkor mire figyelhetsz.
 

Füzetborítás házilag

Valamiért a mai napig kvázi kötelező beborítani a füzetet, és a műanyag a nagy kedvenc, sajnos. Maga a csomagolás pedig egy kellemes programként is felfogható. Ha sikerül találni egy jó papírt, kb. 2 óra alatt mindent szépen, lazán be lehet csomagolni, ha pedig van idő és kedv, akkor lehet közösen is csomagolót készíteni például nyomdázással, rajzolással stb. Meseszép letölthető vignettákat, órarendeket, tervezőket is lehet találni az interneten, keresgélj és használd őket, így még spórolni is tudsz.

Füzetborító házilag Füzetborító házilag

Új táska helyett használtat

Használt hátizsákEgy kényelmes, a terhelést is jól elosztó iskolatáska, ami praktikus, több éven át is működőképes és még a gyereknek is tetszik - nos, egy ilyen darab általában nem olcsó. Tény és való, hogy a minőségnek ára van, ugyanakkor épp azért, mert jól bírják a strapát, használtan is lehet hibátlan állapotút kifogni. Csereoldalakon, online piacokon mindenképp érdemes nézelődni, ha már megvan hogy pontosan melyik táskát szeretnéd beszerezni. Ugyanez igaz a tornazsákokra, tolltartókra is. Az oviszsák esetében pedig még jobb a helyzet, hiszen a néhány évnyi egy helyben lógástól viszonylag ritkán mennek tönkre. Kérdezd meg az ismerősöket, hogy megmaradt-e nekik használható állapotban.

Az új holmik
 
Ha sehogy nem jön össze a használt vásárlása ilyen vagy olyan okokból, akkor érdemes átböngészni a kiválasztott termék gyártójának az oldalát. Egyre többen csatlakoznak mozgalmakhoz, szervezetekhez például úgy, hogy minden megvásárolt termék árából eljuttatnak egy bizonyos összeget egy környezetvédelmi szervezethez, esetleg újrahasznosított műanyagot használnak stb. Az is megfontolandó, hogy hazai terméket vásárolj, hiszen így magyar tervezőket támogatsz, és olyan tárgyat veszel, ami nem utazott sok-sok kilométert.

Equa kulacsNapi ellátmány csomagolása

Egy kis dobozos vagy palackos üdítő, egy zacskós vagy fóliába csomagolt szendvics, minden nap, per gyerek... Az így keletkező hulladékkal elég rendesen lehet terhelni a környezetet, viszont jó hír, hogy mindegyik kiváltható. Válassz jó minőségű kulacsot, amibe minden egyes nap tudsz tölteni még otthon italt (ami lehet víz, házi jegestea vagy tea, szörp, valódi gyümölcslé stb.). A csomagoláshoz pedig ma már jobbnál jobb megoldások léteznek: vászonzsák, doboz, tépőzáras lapos szendvicstartó, méhviaszos csomagoló. Az üveg egy kicsit nehéz kérdés ebben az esetben, mert viszonylag könnyen törik és a gyerekek táskája pedig sokszor kallódik a suliban - még ha nagyon is tud vigyázni rá, akkor sem igazán ajánlott, nehogy megsérüljön valaki.

Írószerek

Meglepően sok iskolai eszköz készül ma már újrahasznosított műanyagból, érdemes átböngészni a címkéket és keresni a jelet, feliratot. A ceruzák és egyéb fából készült öko írószereknél keresd az FSC tanúsítványt, amely jelzi, hogy fenntartható erdőgazdálkodásból származik a termék. A papíráruknál keresd az újrahasznosított papírból készülteket, a Pigna Flowers választékában például mesés darabokat találsz.

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog
blog comments powered by Disqus